Babettával Budapesten

Babettával Budapesten

ami még érdekes lehet, azon kívül, hogy Babettával közlekedünk :)

számok és okosságok a mindennapokhoz.

2015. július 30. - Tobozot

Kedves olvasó! Mostani bejegyzésemben szeretnék egy kicsit arról írni, hogyan telnek a mindennapok kedvenc közlekedési eszközöm társaságában.

Az első 1000 km megtétele után, már jobban mertem a gázt húzni, de még akkor sem eresztettem nagyon (már amennyire egy Babettánál lehet arról beszélni, hogy nagyon) neki. Az első határfeszegetések akkor következtek el, amikor 2014 év vége felé munkahelyem a 11. kerületbe költözött, viszonylag közel a Móricz Zsigmond körtérhez, de még egy kicsit annál is kijjebb. Ez a helyzet teljesen más megvilágításba helyezte a vezetési stílusom és a motor kímélés plusz kövér gáz közötti ellentéteket. Mivel kb. az egész várost át kell szelnem kelet-nyugati (és ki hinné, visszafelé nyugat-keleti :) ) irányba, szeretném ezt a legrövidebb időn belül megtenni. Ezért van az, hogy a mutató sokszor pihen a 40-en, de van amikor már "skót kockás sebességig" is eljutok és az 50-et nyaldossa a km óra. Először kicsit féltem, hogy fogja bírni ezt a hajtást a technika, de hál' Istennek nagyon jól szerepel, egyedül talán a lánc nyúlasn veszem észre, hogy bizony hajtva vagyon a szerkezet (a vásárlás óta már kellett egyszer láncot cserélni, mert az, amivel vettem már akkor a végét járta, ahhoz képest majd egy éven át használtam). A motorom végsebessége az én nyolcvan kilómmal óra szerint kb. 52 km/h, ami szerintem egy 207-eshez képest szép eredmény. Jó persze annyi csalás van a dologban, mint, amit már korábban is írtam, hogy a henger, a hengerfej és a gyujtáselektronika a 210-esből jön, ha ez tuningnak minősül, akkor egy igazán igényesen megvalósított fajta, a maga pozitívumaival.

Viszont ennek a hatalmas erő kihasználásnak ára is van, mégpedig hogy az öreg Jikov úszóházába csak úgy áramlik a keverék benzin. Ilyen használat mellett a tapasztalatom az, hogy az átlag fogyasztás 100 km-en közelebb van a 3 literhez, mint a kettőhöz. Számomra ez annyit tesz, hogy 5 napból 4-et tudok munkábajárással tölteni egy tank benzinből, ami kb. 120km. Persze az időjárás nem mindig engedi, hogy a Böbivel járjak, de ha lehet inkább azzal teszem. Esőben nem használom, csak ha minimális az esély arra, hogy elázzak, igaz manapság már az időjósoknak sem lehet hinni, de azért én még próbálkozom. :) Ezekből a tapasztalatokból építve és csak az én példámra vetítve kiszámoltam, hogy egy hónapban mennyit költenék üzemanyagra. Nagyon leegyszerűsített példával élve és úgy számolva, hogy egy hónapban 4 hét van, abban pedig 20 munkanap, az 600km megtétele számomra. Az átlagfogyasztásomra vetítve ez alatt a 20 nap alatt közel 17,5l benzint fogyasztanék, ami mostani árakon (kb. 380 Ft) számolva, 1:33-as aránnyal keverve, egy jobb minőségű olajjal(Mol Sprint, vagy egyéb félszintetikus) kb. 7500 Ft-ra jönne ki s költség. Ha megnézzük egy havi BKV bérlet árát, ez az összeg még így is 2000 Ft-tal kevesebb. Ez is bizonyítja, hogy megéri ezt a közlekedési módot választani, ráadásul az élvezeti faktor pénzben nem mérhető. :)

total.jpg

Ha valaki útnak indul és mindezt egy Babettával teszi a biztonság kedvéért vigyen magával egy 10-es kulcsot, egy lapos fejű és egy csillag fejű csavarhúzót. Azokkal út közben is nagyjából minden akadály elhárítható. Feltételezve azt, hogy manapság ilyen motorkerékpárt csak az vesz, aki valamilyen szinten szeret bütykölni ezzel a feladattal nem lehet nagy gond, mert bizony egy ilyen gép szinte mindennapi minimális törődést igényel. Ha nem mást, akkor csak a lemezek csavarjait kell egy-két naponta meghúzni, mert a vibráció egyszerűen elindítja őket egy olyan úton, aminek a vége könnyen csavarelhagyás lehet. Ami nekem szinte mindennapos munkát okozott régebben az a világítás életben tartása volt. Folyamatosan égtek ki az izzóim, már nagyon untam, hogy a 12V-os izzók is elfüstölnek a Böbiben, miközben 6V-os rendszerről beszélünk. Ráadásul olyan 6V-os rendszerről, ahol feszültségszabályozó közbeiktatása nem kifejezetten lehetséges, hiszen nincs akkumulátor. Noha láttam már valamilyen érdekes kütyüt, ami elvileg, stabilan tudja tartani a feszültséget, de találtam egy viszonylag egyszerű megoldást a problémára. 3 helyett már csak 2 világítástekercs dolgozik a gépben. Ez tökéletes eredményre vezetett. Azóta, hogy levettem az egyik tekercset csak az okoz olykor problémát, hogy a rossz úton képes a vezeték elmozdulni és akkor nem világlok. Egyszerűen nem tudtam úgy rögzíteni az alaplaphoz a világítás vezetéket, hogy bizonyos helyzetekben ne jöjjön le, de legyen ez a legnagyobb problémám. :)

Amit még érdemes megemlíteni az a gyertyák kérdése. Van otthon négy, különböző hőértékű, amit különböző időjárási viszonyok között használok. Lehet, hogy ez most hülyén hangzik, de ez az igazság. Érdekes, de minden gyertyával egy kicsit máshogy viselkedik a Böbi. Ami nekem a legjobban bevált és szinte minden időben jól teljesített az a Brisk Super N19C, brutál meleg napokra tartogatok egy Isolator M14-280-ast, jelenleg ebben a hűvösben egy Brisk Super N17C-t használok. Nemrég találtam a garázsban egy régi Isolator M14-175-öst, az is tökéletesen megfelel hűvösebb napokon, igazi csemege, ilyet már nem gyártanak Németországban.

Izgalmas dolog ez kérem, meg kell élni és akkor mindenki rájön. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://babettavalbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr507665636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása