A történet legutóbb ott maradt félbe, hogy hazafelé tartottunk a kedves öreg Golfunkkal, aminek hátsó fertályában ott feküdt a kék paripa a maga lapos pompájával. Tudom, hogy ez a bejegyzés a később Böbinek elnevezett Babettáról szól, de engedtessék meg egy kis kitérő a Röfinek is, az első saját autónak. Valahogy soha nem tetszettek a kettes Golfok. "Fiatalságom" tömegterméke a kelet-magyarországi utcakép szignifikáns szereplője volt. Ezért szinte taszított a gondolat, hogy valaha egy olyanom legyen. Főleg azért, mert az utcakép nem a jó állapotú, szép példányokkal volt teletűzdelve, hanem többnyire az elhanyagolt kopottas járgányokkal (tisztelet a kivételnek). Mégiscsak Népautóról van szó, ugyebár. Sógoromnak is volt egy, egyszer-kétszer vezettem is, de azon kívül, hogy erős gép érzetét keltette semmi plusz nem alakult ki közöttünk. Az élet viszont úgy hozta, hogy ez az autó lett az első saját autóm. Szükségmegoldásnak indult, mégis szerelem lett belőle. Valahogy úgy, mint a Babetta esetében, semmit nem tudtam a Golfokról, a Bogarakat jobban szerettem :). Aztán ahogy jobban megismertem a típus történetét és nimbuszát egyre inkább előkelő pozíciót foglalt el gondoltaimban ez a guruló négykerekű. A kettes annak az egyesnek volt a következő generációja, ami 1974-ben tulajdonképpen a csődtől mentette meg a Volkswagent. Ez az időszak volt a "forró ferdehátúak" (hot hatch-ek) aranykora, hiszen az 1975-ben bemutatott Golf GTI, minden kamaszfiú álma lett és a többi autógyár is hamar rátalált erre az ösvényre. Egy picit ezért érdekes az én Golfom története is. 1983-ban jött a típusváltás és a 2. generáció. Ennél a generációnál is megtartották a sportos, erős csúcsmodellt, a GTI-t, azonban 1984-től egy takarékos változatot is elkezdett gyártani a Volkswagen, ugyanazon az alapon. Ez lett a GTD, amilyen a Röfike is volt, ráadásul az elsők egyike. Eleinte nem tudtam, hogy ez mit jelent, mint ahogy írtam, az első hosszabb utazásunkat követően derült ki igazán. Dízel autóhoz képest, olyan dinamikus volt a kis gép, hogy azt nem lehet leírni (ki kell próbálni). Valamikor a 20-as évei közepén volt egy teljes motorgenerálja, de egyébként azon kívül nagyon rossz állapotban volt. Ettől függetlenül akármikor meghallottam a fütyülő turbót, valami elkezdett borzongani a hátamon, pedig még akkor nem is tudtam, hogy milyen jó igazán. Miután rendbe rakták a futóművet, a váltót és jó gumikat is kapott, olyan változás ment végbe rajta, amit magam sem reméltem volna. Élmény volt vele közlekedni, pedig nagyon nem mai darab volt. Rengeteg munkával és persze sajnos csak felületi kezeléssel, de egész szép és jó állapotot sikerült nála elérnem. Soha nem fogom elfelejteni, milyen volt a Hungaroringen hajtani vele. (legyen itt egy fénykép róla):
Szegénynek nem sokkal a Böbi érkezése után távoznia kellett, mert nem lehetett egy hobbiautóm, ami akármikor cserbenhagyhat (pusztán azért mert idős és nem azért, mert nem jó) és egy gyerek mellett ezt nem engedhetjük meg magunknak. Szerencsére jó helyre került, remélem sokáig örömét fogja még lelni benne a gazdája.
A kis kitekintő után térjünk vissza a motorkához, hiszen ez itt mégiscsak róla szól. :) Mint ahogy írtam nem egy motorozásra alkalmas nap volt az a 2014 februári. De nem maradhat annyiban a dolog, ha már otthon vagyunk, akkor valahogy csak ki kell próbálni. Nem volt egyszerű, de sikeresen kihámoztuk az autóból a motort. Sajnos a kipufogó dob tartó sztender kissé megsérült a művelet során (nem kellett volna annál fogva emelnem), de ez a tény csak pár héttel később tudatosodott bennem, mikor is egy hetyke kis kátyú (aminek számai alapján országunk nagyhatalom) a gravitációs erőhatások segítségével leszakította a kipufogómat. Mindenesetre a babetta talajt fogott talán meg lehetne próbálni beindítani. Szivató (hidegindító) benyom, benzincsap nyit, kapcsoló átkapcsol, pedál teker... Semmi... Jó pár tekerés után jutott eszembe, hogy bizony nincs benne benzin. :D Hiszen leengedtük, amikor szállítmányozásra készültünk elő. Elszaladtunk gyorsan 10 literért és egy kis 2T olajért, amit be is kevertem szépen, akkor még 1:20 arányban, hiszen bejáratós volt a motor, mindössze 160km-t mutatott az óra. Töltöm a benzint és... második tekerésre beindult. Nagy öröm és boldogság! Azon melegében (nem volt meleg egyáltalán, sőt kifejezetten hideg volt) ki is próbáltam itthon, hogy milyen érzés igazából. Persze még bukó nem volt, csak az utcában mentem egy kisebb kört. Húzom a gázt, kicsit tekerek, hogy segítsem a motort, 10km/h, 20km/h.... húúú fénysebesség!!! Komolyan úgy éreztem a 35-öt. Persze biztos bírt volna még menni gyorsabban, de nem nagyon akartam kínlasztani, így bejáratósan. Folyt a könny a szememből, igaz meghatódott is lehettem volna, de ez csak a menetszéltől volt.
Így telt el az első napunk közösen. Most már csak egy bukósisakot kellett szereznem és irány a sztráda. :)
